Beismertük,
hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben,
hogy életünk irányíthatatlanná vált.
ELSŐ LÉPÉS
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31
január |
Beismertük,
hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben - /az Első Lépés első része/ |
Az első
lépésben elfogadjuk erőtlenségünket az alkohollal és bármely más droggal
szemben. De erőtlenek vagyunk több
oldalával is életünknek. Erőtlenek vagyunk más emberekkel. Erőtlenek
vagyunk azzal szemben, amit a Felsőbb Erő kimér számunkra. A gyógyulásunk
előtt mi csak a kényszer uralmában hittünk. Megpróbáltunk mindent irányítani.
Harcoltunk az alapvető igazság ellen, hogy erőtlenek vagyunk majdnem
mindennel szemben. Csak amikor elfogadjuk ezt az igazságot, akkor látjuk,
hogy mennyi új erővel vagyunk megáldva. Szabadon választhatunk lehetőségeink
közül. Amikor egyedül magányosnak érezzük magunkat, csak rajtunk múlik,
hogy megkeressünk másokat. Erőnk van afelett, hogyan is éljük életünket.
|
|
Mai
ima: Kérelem a Felsőbb Erőhöz: segítsen, irányítsa
életem. Segítsen megtanulni, hogy minden erőm az erőtlenségemből
fakad. Mai cselekedet: Erőtlen vagyok, majdnem mindennel szemben, ma már ezt nagyon tisztán látom, mert ez az igazság. Megpróbálom minden nap figyelni, hogy mit irányíthatok és mit nem. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
... hogy életünk irányíthatatlanná vált. /az Első Lépés második része/ |
Az első
lépés sokat mond nekünk a szenvedélyünkről. Mi nem uraltuk a helyzetet.
A szenvedély uralt minket.
A szenvedélyünk, a rögeszménk uralt bennünket, irányította kapcsolatainkat.
Irányította a viselkedésünket a családunk felé. Ahogy az Első Lépés
mondja "életünk irányíthatatlanná vált". De azt hittük, hogy
mi irányíthatjuk az életünket. Mekkora hazugság! A szenvedély uralta
életünket, nem mi. Nem voltunk őszinték magunkhoz. De most ezt tanuljuk.
Az őszinteség által gyógyulunk a programban. Jobban érezhetjük magunkat
attól is, hogy az igazat mondjuk. Őszinte és igaz emberekké szeretnénk
válni, szellemi, lelki értékekkel. Elindultunk szellemi-lelki utunkon.
|
|
Mai
ima: Életem a Felsőbb Erőmmel élem. Amnikor
szembe kell néznem Nehéz helyzetekkel, mindíg felteszem a kérdést:
vajon a
Felsőbb Erő mit tenne a helyemben. Mai cselekedet: A mai napon őszintén beszélek barátaimmal, milyen irányíthatatlan volt az életem. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Sose játssz ugróbékát egy unikornisnak
... /Anoymus/ |
Ahogy dolgoztunk
az Első Lépésünkön, elfogadtuk, hogy az alkohol és a drogok számunkra
mérgek. Elfogadjuk
a határainkat. Mindennek van határa, és a mi új határunk azt jelenti,
hogy a régi ivós, drogozó barátainkkal már nem csavargunk, mert számunkra
ez már nagyon veszélyes. Ezek nagyon "csúszós" helyek számunkra,
mert elcsúszhatunk. Ezért mi ezeket nem "próbatételeknek",
hanem esztelen kockázatnak vesszük. Tehát fogadjuk el határainkat,
mert csak ennek tudatával védhetjük meg magunkat, a fejlődésünket.
Gyógyulásunkat védenünk kell azokkal az emberekkel szemben, akik ki
akarnak rángatni bennünket az újonnan szerzett lelki-szellemi egyensúlyunkból.
Számunkra ez az igazi elfogadás.
|
|
Mai
ima: Imádkozom az igazi, őszinte elfogadásért.
Kérem a Felsőbb Erőt, hogy segítsen távol tartani magam a "csúszós
helyektől". Csak így védhetem meg az ajándékot, amit Tőle kaptam. Mai cselekedet: A mai napon listát készítek a számomra veszélyes helyekről, emberekről. Ezt megosztom szponzorommal, a csoporttal, az én józan barátaimmal. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Aki gyorsan hisz, gyorsan felejt. /Abraham Joshua Herscel/ |
Az élet
tele van kérdésekkel. Sok ember azt hiszi, hogy tudja a választ. Nekünk
nagyon kell vigyázni,
hogy kinek és mit hiszünk el. A másik ember ötlete, válasza lehet,
hogy nem ránk van méretezve. A program igazán nem sokat beszél arról,
hogy mit NE higgyünk. Inkább arra tanít bennünket, hogyan higgyünk.
Hogy milyen mértékben dolgozik nekünk a program, nagyrészt attól függ,
hogy mit hiszünk el, és ezt hogyan tesszük át a gyakorlatba. Amikor
szembe kell néznünk a tényekkel, igazán el hisszük, hogy erőtlenek
vagyunk a szenvedélyünkkel szemben. Hisszük, hogy feltétlenül változtatnunk
kell az életünkön. El hisszük, hogy bízhatunk a Felsőbb Erőben ...
hogy gondoskodik rólunk. Amikor úgy választunk, hogy hiszünk, azt választjuk,
amiben a legjobban hiszünk! És ha egyszer elhittük, soha többé nem
felejtjük.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, kérlek, segíts nekem, hogy
megismerjem az igazat. Mai cselekedet: A mai napon gondolkozom a betegségemen. Igazán elhiszem, hogy erőtlen vagyok a betegségemmel szemben? |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Ezer mérföld
is az első lépéssel kezdődik. /Kínai mondás/ |
Az élet
annyi lehetőséget nyújt számunkra, mióta józanok vagyunk. Olyan sok
helyre elszeretnénk jutni, olyan sok
mindent szeretnénk látni. Egyszerre sok lett a tennivaló. Lassan kezdünk
hinni az álmainkban, elhisszük, hogy valóra válhatnak. A programban
megtanuljuk: "Csak 24 órára". Látjuk, eredményeket érünk
el, amikor alkalmazzuk: "Első dolgok először", - "Tedd
könnyedén!" - Sajnos álmaink sokszor elérhetetlennek tűnnek, túl
messze vannak. Néha kételkedünk abban, hogy valaha elérjük őket. De
hitünk arra bíztat, azt diktálja: Menj, próbáld te is! Próbáld, és
mi tudjuk, hogy hogyan: "EGY LÉPÉSSEL EGYSZERRE!"
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, kérlek, vezess rá, mi az
ami számít az életemben. Segíts kitűzni életcélomat és haladni, fejlődni
annak irányába ... egy lépéssel egyszerre. Mai cselekedet: Ma gondolkozom az egyik életcélomon. Felírok egy kis lépést, ami a célom felé vezet. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Mi - We. /az első szó az Első Lépésben/ |
Mi - ez
a szó nagyon sokat megmagyaráz a 12 lépésben. Betegségünk izolált,
magányossá tett bennünket. A programban
az a szó, hogy "MI" mindent megváltoztat. Emberré tesz bennünket
újra, egy szerető, fejlődő csoportban. A betegségünk elválasztott bennünket
a többiektől. Nem tudtunk őszinték lenni, szégyelltük magunkat, de
mindez már a múlté. A programban a "MI" segít bennünket,
felülkerekedni önmagunkon. Most már elmondjuk egymásnak múltunkat szégyen
nélkül. Mi segítjük egymást. Mi megpróbáljuk egymásnak a legjobbat
nyújtani.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts nekem , hogy a "MI" erejét
jobban érezzem. Segíts elfogadni, beismerni betegségemet, hogy gyógyulásom
mielobb kezdődjön. Mai cselekedet: A mai nap azon dolgozom, hogy a "MI" koncepció még erősebb legyen. Ma keresek valakit, akinek segíthetek. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Egy jó halálos ijedelem sokszor többet
ér, mint akármilyen jó tanács. /E. W. Howe/ |
Előfordul,
hogy félünk a betegségünktől? - Nagyon helyes! Sokakat közülünk a félelem
kergetett bele a józanságba.
Nagyon sokszor a lelki felébredésünket követte egy rémisztő félelem.
A félelem sokszor felnyitja a szemünket. Elég okosak vagyunk mindnyájan,
hogy el akarjunk szaladni a szenvedélybetegségünk elöl. Az Első Lépés
igazán félelmet kelt bennünk. Amikor őszintén nézzük a betegségünket,
megijedünk, mi lenne, ha újra innánk. Mikor az Első Lépést tanuljuk,
természetes, hogy egy egészséges félelemérzés tör ránk, mert féltjük
a józanságunkat. Nagyon tanulságos lehet. Ha odafigyelünk: hatékony
mozgatóerő. Amikor félünk, a lelkünk, ösztönünk próbál valamit mondani,
csak oda kell figyelni.
|
|
Mai
ima: Isten vezesse félelmem, küldjön családomhoz,
barátaimhoz, ahhoz, aki szeret, és segít odafigyelni a félelmeimre. Mai cselekedet: Listát készítek legalább öt olyan félelemről, ami fontos lecke volt számomra. Így látni fogom, hogy a félelem is segít, ha nem élem bele magam, csak figyelem. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Hited mélyebb legyen, arcod tartsd a fény
felé, még akkor is, ha nem látsz világosságot. /Bill W./ |
Néha kegyetlen
fájdalmakon megyünk keresztül. Van, amikor olyan "méreg" fog
el bennünket, hogy azt gondoljuk: nekem már úgyis mindegy. Ezek a dolgok
lelkileg megvakítanak
(ezt spirituális krízisnek is hívják). Ez természetes. Reméljük, hogy
fel vagyunk készülve az ilyen időszakokra. Reméljük, lesz egy barátunk,
aki mellettünk áll majd. Köszönöm, Istenem Neked ezeket a megpróbáltatásokat.
Igen, a nehéz időszakok megerősítik lelkünket, mélyíti hitünket. Ezek
az idők mondják el nekünk, milyenfajta józan emberek vagyunk. Ezek
azok az idők, amik segítenek változni, erősödni. A lelki életünket
mi választjuk. A lelki életben a Felsőbb Erőnkre kell bíznunk magunkat.
|
|
Mai
ima: Istenem, segíts a pillanatnyi vakságomban,
mert akkor van Rád a legnagyobb szükségem. Mai cselekedet: Ma felkészülök lelkileg a nehéz időkre. Listát készítek azokról a barátokról, akik mellettem lesznek. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
"Minden nagyon humoros, egészen addig,
amíg máson nevetnek..." /Will Rogers/ |
Jót nevetünk
azon, ha valaki valami ostoba dolgot csinál. Elszórakozunk, ha valami
mulatságos dolog történik
valakivel, de ha ugyanaz velünk történik és ők nevetnek, akkor borús
arcot vágunk. Mégis, amikor mások nevetnek, az szabaddá tesz bennünket,
és a világot más szemmel nézzük. Hasonló, amikor mi nevettünk saját
magunkon: szabaddá válunk. Ahelyett, hogy a tökéletességet keresnénk,
hogy mi is csak emberek vagyunk, s magunk kinevetése az önmagunk elfogadását
jelenti. Amikor nevetünk, abban semmi szégyen nem lehet. Mi örülünk
annak, akik vagyunk. Elfogadjuk a tényeket, hogy mi is emberek vagyunk,
emberi határokkal.
|
|
Mai
ima: A Felsőbb Erőhöz, amikor nem akarom elfogadni,
hogy én is csak ember vagyok. Legyél gyengéd velem, és tudom, hogy
amikor nem is várom, Te fogsz arra emlékeztetni, hogy "csak
egy ember vagyok", s nem tökéletes. Mai cselekedet: Ma megosztok a barátaimmal egy-két olyan történetet, amikor ostoba dolgokat követtem el. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Mindíg kész vagyok a tanulásra, de nem
mindíg vagyok tanítható! /Winston Churchill/ |
Mi, alkoholisták,
nehezen tanulunk. Nagyon sokan azt gondoljuk, mi mások vagyunk, így
saját utat választunk,
de így csak egyre több bajba, fájdalomba keveredünk. Az első A.A. -csoport
ugyanolyan volt, mint mi. Ők is tudták mennyire gyulöljük, ha megmondják
nekünk, hogy mit csináljunk. Így hát javasoltak nekünk 12 Lépést. Ők
nem mondták azt, hogy a Lépéseket muszáj csinálni. Ők nem mondták,
hogy csak így lehet józannak maradni. Ők csak azt mondták, hogy a Lépések
nekik nagyon sokat segítettek. Mi is kezdünk rájönni, hogy nekünk is
segítenek. Nekünk nem kell a Lépésen dolgozni. Nekünk nem kell józannak
maradni. Mi csak jobban szeretjük az újfajta józan életünket, jobban
mint a régi iszákos, drogos életünket. És a Lépések által tanuljuk,
hogy hogyan is van ez az új élet.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts nekem tanulni, taníts
gyengéden a türelemre.
Mai cselekedet: Ma felírok öt olyan dolgot, ami a tanulásom útjában áll. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Ha egy nehezebb mód is létezik a dolgok
elvégzésére, valaki meg fogja találni. /Ralph E. Ross/ |
Amikor
még ittunk, drogoztunk, mi majdnem mindent a legnehezebb módon tettünk.
A könnyebb feladatokat
is 1-2 napi munkának láttuk. Ugyanígy voltunk a problémákkal is. A
legkisebb problémákat is belevittük a veszekedésbe. Óriási ügyeket
csináltunk és mindent túlbonyolítottunk. Megpróbálunk ezeken változtatni.
Hiszen megérdemeljük a könnyebb életet. Megtanuljuk, az O.K., ha a
dolgokat egyszerűbben végezzük el. A szlogenek az A.A.-ban azt mondják: "Tedd
egyszerűen!", "Engedd el, add Istennek!", "Első
dolgokat először!", "Csak könnyedén tedd!". Ezek a szlogenek
emlékeztetnek bennünket arra, hogy az a jó, ha életünket sokkal kevesebb
drámával éljük.
|
|
Mai
ima: Kérem a Felsőbb Erőt, mutasson egyszerű
utat életemhez. Már nem kell olyan nehéz módszert választanom, ha Őrá
hallgatok.
Mai cselekedet: Fel fogok írni 3-4 dolgot, ami a szükségesnél nehezebbé teszi életem. Ezt megosztom barátaimmal. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Mindig jusson eszedbe, nemcsak tény az,
hogy önálló személyiség vagy, de ez kötelez is ... /Elenanor Roosevelt/ |
Amikor
még ittunk, drogoztunk, mindig azt hittük, mi mások vagyunk, mint a
többiek. Meg voltunk győződve
arról, hogy senki sem ért meg bennünket. Lehet, hogy megmaradt a családunk,
de ott is csak magányosnak éreztük magunkat. Most legalább már tisztán
látjuk: " Igen, mi mások vagyunk, mi mások vagyunk, mint a többiek.".
De mindenki más, mindenki egyéni. Ez az egy, ami közös másokkal. Olyannak
lenni, mint a többiek, segít bennünket, biztonságot nyújt. De ez is
nagyon jó érzés, hogy mi mások vagyunk, mint a többiek. De mindnyájan
meg vagyunk áldva azzal a tehetséggel, hogy jót tudjunk nyújtani a
másiknak.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts nekem önálló egyéniséggé
válni. Segíts, hogy felismerjem különös tehetségemet és ne nyomjam
el azt.
Mai cselekedet: Ma készítek egy listát, hogy én milyen képességekkel rendelkezem és arról, hogyan használjam ezt az ajándékot. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
...egy alki, egy drogos, soha nem kezdi
el gyógyítani önmagát, amíg fel nem ismeri állapotát... /Malcolm X./ |
Most már
végre tudjuk, mi a probléma. Most már végre tudunk valamit tenni. Az
az igazság, hogy mi már nem
tudunk inni, drogozni. Amikor iszunk, vagy drogozunk, akkor a szenvedélyünk
ural bennünket, mi már képtelenek vagyunk rá. A Lépések utalnak arra,
hogy nézzünk szembe az igazsággal. Ez az igazság szabaddá tesz bennünket.
Milyen óriási ajándék. Pedig hogy féltünk az igazságtól, s ma már a
barátunk kezd lenni, micsoda megkönnyebbülés. Szembenézni az igazsággal
számunkra azt jelenti, hogy őszinték vagyunk. És az őszinteség a legjobb
barátja a gyógyulásunknak. Olyan ez, mint a kandalló melege a hideg
téli éjszakákon. Az őszinteség az, amivel gyógyulunk, és az őszinteség
az is, ahogyan gyógyulunk. Én még mindig azt hiszem, hogy ihatok, vagy
drogozhatok? Elgondolkozom, hogy a mai napon mi is az igazi állapotom?
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts őszintén meglátni a
betegségemet. Segíts érezni, hogy az őszinteség a legjobb barátom.
Mai cselekedet: Ma öt percig elgondolkozom azon, milyen voltam, amikor ittam, drogoztam. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Ha sokáig játszunk
valamivel, előbb-utóbb eltörik ... /Anoymus/ |
Vannak
dolgok, amivel nem lehet játszani. A gyógyulási programunk is ilyen
dolog. Amikor elkezdünk játszani a
programunkkal, valamit kockáztatunk. Ha azzal játszunk, hogy kihagyjuk
a gyűléseket, vagy nem keressük meg a szponzorunkat, vagy nem keressük
fel a sorstársunkat, amikor veszélyben érezzük a józanságunkat, vagy
kihagyjuk azokat a lépéseket, amik számunkra igen nehezek, valamit
kockázatunk. Az O.K., ha játszunk, de az nem O.K., ha a gyógyulási
programunkkal játszunk. Amikor játszunk a saját programunkkal, az életünkkel
játszunk.
|
|
Mai
ima: A Felsőbb Erőt kérem, segítsen őszintén
dolgozni a programomon.
Mai cselekedet: Ma két listát készítek. Egyik listára felírom, hogyan dolgozom a programon. A másik listára felírom, hogyan "játszom" a programmal. A jövőben az energiámat a helyes módszerre áldozom. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Barátaim elmondok nektek egy titkot: Ne
várjatok az "utolsó ítéletre"... az naponta jön. /Albert Camus/ |
"Majd...
majd késobb",
de ismerős, hányszor elmondtuk ezt. Ezzel a trükkökkel mellőztük a
napi felelősségeinket. Az élet tele van feladatokkal. Sok közülük könnyű
és vidám, vagy unalmas és nehéz. El kell fogadnunk a feladatokat, amit
a Felsőbb Erő ránk mér, akár könnyű, akár nem. Amikor ittunk és drogoztunk,
elkerültük a feladatainkat, különösen, ha nehezek voltak. Mégis azt
hittük, mindent mi irányítunk. Már azt is kezdtük hinni, hogy azt is
mi irányítjuk, ahogy a feladatok elintéződnek. Tulajdonképpen azt tettük,
hogy egy egy olyan kelepcébe csaltuk önmagunkat, ahol csak a bukás
várhatott ránk. Ezzel a Felsőbb Erő irányító kezét utasítottuk vissza.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts szembenéznem azokkal
a feladatokkal, amiket rám mértél. Segíts, hogy hálás tanulóvá váljak.
Mai cselekedet: Mai napon megosztom barátaimmal, milyen feladaton dolgozom. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
A becsületes
játék elsősorban nem másokat okolni a bennünk levő hibákért ... /Eric Hoffer/ |
Sokszor
ámítjuk magunkat azzal, hogy saját hibáinkkért másokat okolunk. Gyógyulási
programunk azt kéri,
hogy a saját hibáinkkért mi legyünk felelősök. Beismerni, hogy erőtlenek
voltunk az alkohollal, droggal - az már szép kezdet. A 12 Lépés minegyike
valamilyen cselekedetre kér bennünket. A program megmutatja, hogyan
is csináljuk. Egy idő után látjuk, hogy a legjobb életforma az, hogyha
vállaljuk cselekedeteinkért a felelősséget. Az önbizalmunk fejlődik
azzal, ahogy egyre több felelősséget érzünk. Nagyon nagy utat tettünk
meg a régi részegségünktől, azzal, hogy ma már felelősségtudó emberekké
váltunk. S ha ezt elértük, elértünk minden mást is.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő segíts, hogy el ne felejtsem
ÉN VAGYOK A FELELŐS CSELEKEDETEIMÉRT, mert ha nem ezt teszem, eltávolodom
a valóságtól. Segíts, hogy becsületesen játsszam.
Mai cselekedet: Ma listát készítek 4-5 olyan problémáról, amiért én voltam a hibás, de másokat okoltam érte. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Amikor a dolog
már nem működik, vedd elő a Használati Utasítást. /Agnes Ellen/ |
A használati
utasítás a gyógyulásomhoz a 12 Lépés. És mégis eljön az az idő, amikor
úgy érezzük, hogy a program
nem működik. Ez az az idő, amikor elő kell venni a használati utasítást.
Ha követjük a javaslatokat, ha használjuk a bölcs mondásokat a Nagy
Könyvből, ha tanuljuk a 12 Lépést és a 12 Hagyományt és olvassuk az
összes irodalmat, ami segít, akkor gyógyulunk. Néha könnyebb, néha
nehezebb a józan életünk. A problémánk nem oldódik meg pusztán a józansággal.
De bármi legyen is a problémánk, a programunk megoldást nyújt nekünk,
ha követjük a használati utasítást, pl. Ne igyál, ne drogozz. Járj
a gyűlésekre. Dolgozz a Lépéseken. Gondolkodj. Könnyedén tedd. Az első
dolgok először. Figyelj a gyűlésen a felszólalóra. Hallgassd a társaidat
türelmesen. Engedd el, add oda az Istennek. Csak a mai nap.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő mutasd meg a mai napra szóló
Használati utasításomat. Ha eltévedek, figyelmeztess!
Mai cselekedet: Ma elolvasom a használati utasításokat. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
A valóság az,
hogy a változások jönnek, kell, hogy jöjjenek, azért, hogy a gyűléseken
megoszthassuk oket. /John Hersey/ |
Változás
- Ijesztő. Nehéz, de szükséges. Néha nagyon jó érzés, néha nagyon rossz.
De egy dolog biztos, hogy
egyre többször megtörténik. Éppen, hogy kezdtünk egy kicsit lenyugodni
- bumm, valami újabb változás történik. Az életet nem állíthatjuk meg.
Mi sem maradunk ugyanabban a korban. A világ változik, az élet tovább
lüktet. Mindig valami új dolgot kell tenni, tanulni. A változás azt
is jelenti, hogy bizonyos fokig mindig kezdők leszünk. További bátorságért,
bölcsességért kell fohászkodnunk. Ha meditálunk, imádkozunk, figyelünk,
hallgatunk, akkor ezt meg is kapjuk. Ha kérjük, akkor a Felsőbb Erőnk
tanít minket, s így a pozitív változások részeseivé válhatunk.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, kérlek segíts hinnem, hogy
a Te akaratod magával hozza az én pozitív változásomat.
Mai cselekedet: A mai napon azon gondolkodom, hogy mennyi változáson mentem keresztül, mennyi minden éltem át. Elfogadom a további változásomat, hiszem ez szükséges a fejlődésemhez. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Akkor tanuld a betegségedet, amikor egészséges
vagy. /Thomas Fullar/ |
Most jött
el az ideje, hogy tanuljunk a betegségünkről, a kémiai függőségünkről.
Az alkoholizmus krónikus
betegség. Ez az jelenti, hogy soha, de soha nem múlik el. Meg kell
tanulni együtt élni a betegségünkkel, amilyen jól csak képesek vagyunk
rá. Szerencsére mi nagyon jól tudunk vele együtt élni. Gyógyulási programunk
egyszerű és nagyon jó. Úgy érezzük, hogy soha nem akarjuk feladni.
De józanságunkat, gyógyulásunkat nem vehetjük fennhéjazóan, elbizakodottan,
mert a mi betegségünk "nagy csaló és nagy hazug". Minél többet
tudunk róla, annál kevésbé tud bennünket ámítani, becsapni. Egy napon
az is megtörténhet, hogy váratlanul a visszaesés küszöbén állunk. Meg
kell tanulnunk Felismerni az első visszaesési szimptómát (jele). Segítséget
kell kérni, hogy józanok maradhassunk.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erőm, tudom, hogy az én szenvedélyem
nagy ámító, nagy csaló és erős. Ne engedd, hogy igyak, vagy drogozzak.
Köszönöm a mai napi józanságom.
Mai cselekedet: A mai napon megtanulom a visszaesés figyelmeztető jeleit. Listát készítek a régi gondolkodásomról, a régi cselekedeteimről, a régi érzelmeimről. Ezek részei voltak a betegségemnek. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Szolgálat. Egy
gyönyörű szó, ami a rossz napjainkból kisegít. /Claude McKay/ |
SERVICE
- SZOLGÁJAT igazán gyönyörű szó. A szótár szerint azt jelenti: szívességet
tenni, rendelkezésre állni. Amikor másokat szolgálunk, akkor az emberiségnek
állunk a rendelkezésére. Kell, hogy segítsük egymást, hiszen a SZOLGÁLAT
a józanságunk egyik biztos útja. Azzal, hogy másokat hozzásegítünk
a józansághoz, magunkat is hozzásegítjük. A szolgálat szabaddá, alázatosabbá
tesz minket. Megtanít bennünket törődni úgy magunkkal, mint másokkal.
Megtanít bennünket az önbecsülésre. A szolgálat jó érzéssel tölt el
minket. Csendben vagyok a gyűléseken, ha a szolgálat a napi téma? Ha
igen, akkor hogy tudok ezen változtatni?
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, mutasd meg nekem, hogy hol
segíthetek. Adj erőt, hogy jobb legyek. Adj erőt, hogy igazán ott segítsek,
ahol erre szükség van.
Mai cselekedet: Listát készítek öt olyan dologról, amivel jobbá tehetem életem. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Mi a kudarc?
Semmi ahhoz képest, hogy milyen fontos az Első Lépés. /Wendell Philips/ |
Ha valaki
bejön az A.A. meeetingre és azt mondja: "Megadom magam, nem bírom", "Én
nem tudok úgy inni, mint a többiek" - mi csak mosolygunk, és szeretettel
fogadjuk őt. Ismerjük érzéseit. A programban először nekünk is az erőtlenséget
kellett elfogadni. Betegségünk erősebb nálunk. Gyógyulásunk csak akkor
kezdődhet, ha megadjuk magunkat. Bevallani, hogy erőtlenek vagyunk -
az első lépésünk a gyönyörű világba. Persze mint minden első lépés,
ez is nehéz. De micsoda világban találjuk magunkat! Egy olyan világban,
ahol mi is egyenlők vagyunk. Az Első Lépés bevisz minket Isten világába,
a törődésbe. Szeretetet kaphatunk, és szeretetet adhatunk. Józanok
maradhatunk, mert naponta elfogadjuk erőtlenségünket.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erőm, tudom, hogy az én szenvedélyem
nagy ámító, nagy csaló és erős. Ne engedd, hogy igyak, vagy drogozzak.
Köszönöm a mai napi józanságom.
Mai cselekedet: A mai napon megtanulom a visszaesés figyelmeztető jeleit. Listát készítek a régi gondolkodásomról, a régi cselekedeteimről, a régi érzelmeimről. Ezek részei voltak a betegségemnek. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Keressd
fel gyakran barátaidat, hogy messze utakról közelebb kerülhessetek
- /Skandináv mondás/ |
Programunknak
két része van. A Lépések és a Közösség. Mindkettő józanul tart bennünket.
Egyedül nem tudunk józanok maradni. Szükségünk van a Lépésekre, szükségünk
van az emberekre. A barátokra, akik naponta segíthetnek nekünk. A gyógyulásunkat,
a fejlődésünket, az emberi kapcsolatainkat jelentik. Új barátokat szerzünk,
bekapcsolódunk az életbe. Adunk is, kapunk is. Lehet, hogy amikor szükség
lenne rá, nem merünk segítséget kérni. Nem akarunk senkinek a terhére
lenni. Pedig csak rajta, meg kell próbálni! Hívjuk fel barátainkat,
látogassuk meg őket, töltsünk velük egy kis időt. Megérdemeljük. A
barátainknak éppen olyan nagy szüksége van ránk, mint nekünk rájuk.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts, hogy úgy tudjak segítséget
kérni, mintha az életem múlna rajta.
Mai cselekedet: Ma elbeszélgetek egy A.A. baráttal és elmondom neki, hogyan érzem magam. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
A szex, mint
minden, ami emberi, soha nem tökéletes. /Theodor I. Rubin/ |
Szenvedélybetegségünk
igen sok zavart okozott szexuális életünkben. Lehet, hogy hajszoltuk
a tökéletes szexet, vagy éppen semmi szexet nem akartunk. De féltünk
is. Lehet, hogy hiába kerestük álmaink szexét, soha nem találtuk. Sokunknak
több szexuális partnere is volt, sokunknak egy sem. Hogyan is tovább?
Mit tegyünk? Azt tesszük, amit a program szerint tennünk kell ahhoz,
hogy egyre jobban megismerhessük önmagunkat. Becsületesen őszinték
vagyunk magunkhoz, másokhoz. Úgy magunkkal, mint másokkal megpróbálunk
törődni. Nyílt, őszinte érzéseket nyújtunk a testünk felé is. A szex
is lehet őszinte és biztonságos is.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erőm, Rád bízom életem, akaratom
és szexuális életemet is a mai napon. Tudom, hogy Te azt akarod, hogy
boldog legyek.
Mai cselekedet: Listát készítek arról, hogy mit is gondolok a szexről. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Kevés ember
tud boldog lenni anélkül, hogy ne gyűlölné a másikat, a nemzetet, az
egyházat és a hiszekegyet. /Bertrand Russell/ |
A programunkban
megtanuljuk elengedni a gyűlöletet. Megtanuljuk elfogadni a többieket.
Ekképpen legtöbbször bennünket is elfogadnak. Lassan észrevesszük:
ahhoz, hogy a többiek törődjenek velünk, az szükséges, hogy ne gyűlölködjünk.
Gyűlölet lakozik a fejünkben és a szívünk legmélyén. Marja a lelkünket.
Gátolja lelki fejlődésünket. Néha az emberek a nyilvánosság előtt is
kimutatják gyűlöletüket a másik iránt. A veszélyes csoportok a gyűlöletük
által léteznek. De mégis a legveszélyesebb az elfojtott, ki nem mondott
gyűlölet. Lakozik bennem is titkos gyűlölet?
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts eloszlatni a bennem
élő gyűlöletet.
Mai cselekedet: Listát készítek azokról az emberekről, akiket gyűlölök. Imádkozni fogok ezekért az emberekért. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
A legbiztosabb
hely egy segítő kezet találni a kezed végén. /Svéd mondás/ |
A betegségünk
alatt sok embert megbántottunk, de legjobban saját magunkat. Tehát
amikor bejöttünk a programba, nem nagyon bíztunk magunkban. Az igazság
az, hogy mint alkoholisták, drogosok, nemigen voltunk megbízhatóak.
Ma már a program segítségével kezdünk újra megbízhatókká válni. Újra
élhetjük az életünket, szerethetjük önmagunkat. Ezt úgy érjük el, hogy
megtaláljuk a LELKI KÖZPONTUNKAT. Ez az a hely, ahol bennünk él a Felsőbb
Erő (ki hogy nevezi). Ha rábízzuk akaratunkat, életünket a spirituális
központunkban lakó Felsőbb Erőre és rajta keresztül értékeinket, akkor
egy csodálatos életet kezdhetünk élni, és újra megtanulhatunk bízni
önmagunkban.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, köszönöm, hogy segítettél hinni,
bízni újra önmagamban. Szeretettel és kedvességgel fogok magammal törődni.
Tudom, Te is ezt akarod.
Mai cselekedet: A mai nap listát készítek arról, amiért nem lehetett bennem bízni, amikor még ittam, drogoztam. Egy másik listát is készítek arról, hogy miért bízhatok ma már önmagamban. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Azon a fokon
tudunk megbocsátani, amilyen fokon szeretünk. /La Rochefaucould/ |
Néha nagyon
megbántódunk mások miatt. Amikor ez történik, két választásunk van:
mérgesek lehetünk és maradunk is, vagy úgy teszünk, mintha nem fájna
és próbáljuk elfelejteni. Viselkedhetünk úgy, mint egy méregzsák, vagy
meg is bocsáthatunk. Először el kell gondolkodni, hogy hogyan is sértett
meg a másik. Nagyon sokszor az segít legjobban, ha alaposan megbeszéljük
vele ezt a dolgot. Elmondjuk neki mit is szeretnénk, hogy rendbe hozzuk
a kapcsolatot. Aztán elengedjük az egész ügyet. Ez jelenti a megbocsátást.
1. Tiszteljük annyira magunkat, hogy kiállunk magunkért 2. Szeretjük a másikat annyira, hogy őszintén feltárjuk a félreértést 3. Elengedjük. |
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, segíts nekem, hogy szeretettel
meg tudjak bocsátani azoknak, akik engem sértenek.
Mai cselekedet: Listát készítek öt emberről, aki engem megsértett. Megbocsátottam már nekik? Ma beszélek erről egy A.A.-s baráttal. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Mindazok képesek,
akik hiszik, hogy ők képesek. /Vergilius/ |
Legtöbben
kételkedtünk szenvedélyünkben, kételkedtünk önmagunkban. Tele voltunk "gyanakodó" gondolatokkal.
Már nemigen hittünk semmiben. A nehézségekkel nem küzdöttünk meg, a
könnyű kiutat kerestük mindig. A programban újra visszakaptuk a hitünket.
Hiszünk a közösségben. Hiszünk a Felsőbb Erőben, hiszünk az emberekben
és lassan önmagunkban is. Sokkal jobban érezzük magunkat, mivel egyre
nehezebb dolgokat is próbálunk megtenni. Már képesek vagyunk a józanságra,
mert hiszünk a józanságban. Ahogy józanságunk erősödik, úgy tudunk
szembenézni majdnem mindennel.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erő, megtanultam hinni Benned, segíts,
hogy önmagamban is tudjak hinni! Ha van bennem valami hasznos, engedd,
hogy szabadon továbbadhassam.
Mai cselekedet: Ma listát készítek magamról, hogy mi az a jó, ami bennem van.. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Nem azok, csak
MI. /Szólásmondás/ |
Most már
mi is a közösséghez tartozunk, amit úgy hívunk, hogy a "program".
De arra is emlékeztünk, hogy egy még nagyobb közösségbe is tartozunk,
aminek a neve "humanista tábor". Mindnyájan egyformán sebezhetőek
vagyunk. Mi mindannyian szeretünk. Mi mindannyian elvérzünk. Mindnyájunknak
szükségünk van törődésre, szeretetre. S mégis bizonyos fokig mások
vagyunk. Próbáljuk megérteni a különbséget, mert ha nem, mindenkitől
félni fogunk, aki nem olyan, mint mi.
|
|
Mai
ima: Segíts, Felsőbb Erő, mindenkit elfogadnom,
segíts elfogadnom mások másságát. Segíts szeretni a szomszédomat.
Mai cselekedet: Azt gondolom, hogy különb vagyok a másiknál? Imádkozom, hogy a Felsőbb Erő segítsen kijavítani ezt a jellemhibámat. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Egy alkoholista
egész életén keresztül törleszti öngyilkosságát. /Laurence Peter/ |
Nem egészen
úgy történt, hogy egy reggel arra ébredtünk, hogy alkoholisták, vagy
drogosok vagyunk. Mi mindnyájan nagyon igyekeztünk, hogy azok legyünk.
Nem törődtünk a családunkkal, a munkánkat is elhanyagoltuk, hogy inni,
drogozni mehessünk. Mindennap inkább választottuk a saját elkábításunkat,
mint bárki és bármi mást. Ugyanúgy a józanodásunk sem a véletlen műve.
Dolgozunk a Lépéseken. Dolgozunk a programunkon. Meetingre járunk.
Segítünk másoknak. Napról napra. Betegek is így lettünk. Gyógyulni
is csak így gyógyulunk, csak 24 órára, napról napra.
|
|
Mai
ima: A mai napon a Felsőbb Erő segítségével boldogabb,
becsületesebb józan ember vagyok. Józanságom olyan, mint egy bankbetét.
A Felsőbb Erő segít nekem abban, hogy többet tehessek be, mint amennyit
kiveszek.
Mai cselekedet: Ma már tisztában vagyok azzal, hogy az nem véletlen, hogy alkoholista vagyok. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Menj, ébreszd
fel a szerencsédet. /Perzsa mondás/ |
Nagyon
hálásak és szerencsések vagyunk, hogy megkaptuk a józanságot. Most
már sok minden tőlünk függ. Meg kell tanulnunk jól választani. Például
amikor félünk: egyedül maradunk, vagy inkább azt választjuk, hogy elmegyünk
egy gyűlésre? Amikor nem vagyunk őszinték: titokban tartjuk, vagy elmondjuk
valakinek és megpróbálunk őszintébben élni? (Annyira vagyunk betegek,
ahány titkunk van). Bármit választunk, már mi vagyunk felelősök a
választásainkért. A választásainktól vagy erősebbek leszünk, vagy gyengébbek.
Gyengébbé
tehetjük a programunkat. Megválaszthatjuk, hogy szerencsések leszünk,
vagy sem. Miénk a választás. A betegségünk elrabolta a szabad akaratunkat.
Arra tanított bennünket, hogy mindig másokat okoljunk. Most viszont
tisztán látjuk magunkat, mint önmagunkért felelős embereket.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erőm, kérlek segíts választanom!
Tudom, én vagyok a felelős a választásaimért.
Mai cselekedet: A mai napon dolgozom a felelősségeimen. Ma nagyon szerencsés embernek érzem magam. |
|
[ a lap tetejére ] |
|
január |
Ne vágd ki azt a fát,
amely árnyékot ad. /Arab mondás/ |
Nem szabad
elfelejtenünk, hogy honnan kapjuk a folyamatos gyógyulásunkat. A 12
lépésből, ami gyógyít. A gyűlések gyógyítanak. Ha olvassuk az irodalmat,
akkor is gyógyulunk. Ha segítünk, ha kinyújtjuk a kezünket egy még
szenvedő társunk felé - gyógyulunk. Néha kifutunk az időből. Néha választanunk
kell, hogyan is osszuk be az időnket. Lehet, már azt hisszük, hogy
eleget tanultunk és értjük a programot. Lehet, hogy egy-két gyűlésről
le akarunk mondani. Ezek nagyon veszélyes jelek. Mi még csak azt ismerjük,
hogy 24 órára hogyan tudunk józanok maradni: ha dolgozunk az Első Lépésünkön.
Lehet, hogy úgy tűnik, már régóta tanulunk, pedig mindnyájan, mindig "kezdők" vagyunk.
|
|
Mai
ima: Felsőbb Erőm köszönöm, hogy megtaláltalak
a programon keresztül. Segíts abban, hogy örökké kezdő maradhassak! Mai cselekedet: A mai napon meditálok azon, hogy mennyit segít nekem a 12 Lépés. |
|
[ a lap tetejére ] |
|


