(a módosításokkal egységbe szerkesztve)
Az Egyesület alapító tagjai a 2006 év április 11. napján tartott alakuló közgyűlésükön elhatározták, hogy az Egyesülési Jogról szóló 1989 évi " törvény, illetve él Polgári Törvénykönyv 61-65. § alapján jogi személyiséggel rendelkező egyesületet hoznak létre, figyelemmel az 1997. évi CLVI törvényben foglaltakra is, mely Egyesületük alapszabályát a 2006. július 28-án tartott közgyűlésen módosítottak.
I.
Általános rendelkezések
1. §
| Az Egyesület megnevezése: | ANONYMUS
Közhasznú Egyesület |
| Székhelye: | 7632
Pécs, Regina u. 3. |
| Bélyegzője: | Külön
lenyomat szerint |
2.§
Az Egyesület célja
-
|
a
gyógyulás útjára lépett személyek visszaesésének elkerülése érdekében
önsegítő csoportok szervezése, csoport-terápiás foglalkozások szervezése |
-
|
a szenvedélybetegség
kialakulásának prevenciója, felvilágosító munka |
-
|
a
szenvedélybetegek foglalkoztatásának elősegítése |
-
|
a szenvedélybetegek
társadalmi és családi reintegrációjának elősegítése |
-
|
a
szenvedélybetegség elleni küzdelem során a családok mentális, szükség
szerint anyagi támogatása |
-
|
a hátrányos
helyzetű társadalmi csoportok (roma etnikum, szociálísan-gazdasagilag
hátrányos helyzetűek) - mint a deviáns magatartásformák által legveszélyeztetettebb
réteg - segítése, érdekérvényesítésük támogatása |
-
|
a
foglalkoztatásuk elősegítése, munkaerő-piaci információk nyújtása,
foglalkoztatás |
-
|
a szenvedélybetegség által
terhelt családok, és az azokban élő gyermekek támogatása táborok,
szabadidős programok szervezése, finanszírozása |
-
|
a
természetvédelmi értékek megóvása és a környezettudatos nevelés elősegítése
érdekében - mintegy terápiás módszerként - ezzel összefüggő programok
szervezése,
a szenvedélybetegek bevonásával. |
-
|
az
egyesület politikai pártoktól, valIási közösségektől, gazdasági csoportoktól
és egyéni érdekektől független, pártoknak anyagi támogatást nem nyújt,
politikai
tevékenységet nem folytat |
3.§
Az Egyesület célja megvalósítás érdekében végzett tevékenysége
Az Egyesület által nyújtott szolgáltatásokat bárki igénybe veheti, aki azok
iránt érdeklődik, az egyesület nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen
közhasznú szolgáltatásaiból.
A társadalmi visszailleszkedés elősegítése érdekében, és a visszaesés elkerülése
végett az egyesület "védett" átmeneti otthont kíván fenntartani és
üzemeltetni a gyógyult szenvedélybetegek részére.
Az egyesület szolgáltató irodát kíván fenntartani és működtetni, mely iroda
szolgáltatásai keretében az alábbi tevékenységeket végzi:
-
|
az álIás
lehetőségek feltárása, foglalkoztatás meg szervezése, saját erőből
történő foglalkoztatás a gyógyult szenvedélybetegek részére |
-
|
szakképzések
szervezése, ebben való közreműködés az elhelyezkedési esélyeik javítása
érdekében folyamatos mentálhigiéniás, pszichológiai tanácsadás |
-
|
az
egzisztenciális háttér biztosítása érdekében foglalkoztatási programok
szervezése |
-
|
önismereti,
személyiségfejlesztő, kommunikációs és munkaerő-piaci valamint válIalkozóvá
válási tréningek szervezése a munkára való alkalmassá tétel érdekében |
-
|
környezetvédelmi
programok szervezése a gyógyult szenvedélybetegek bevonásával, mintegy "új
célt" és közösséget biztosítva számukra |
-
|
az érdekérvényesítési
lehetőségek, jogi fórumok elérhetővé tétele |
-
|
prevenciós
előadások megszervezése a szenvedélybetegek bevonásával az ifjúsági
közösségek, szervezetek, oktatási intézmények körében |
-
|
konferenciák
szervezése, publikációk megjelentetése a probléma és kezelésének
módszerei nagyobb nyilvánossága érdekében, tapasztalatcsere elősegítése
a témában érintett
szervezetek között |
-
|
táborok,
ifjúsági programok szervezése prevenciós és támogató célzattal, a
szenvedélybetegséggel terhelt családokban élő gyermekek számára |
-
|
a deviáns
magatartásformák terjedésének gátlása, azok időbeni felismerése érdekében
segítő hálózat fenntartása |
-
|
24 órás
telefonos segítségnyújtás |
-
|
a támogatottak
utánkövetése, pártfogói támogatása |
-
|
közös
rendezvények, programok szervezése számukra |
-
|
információs
társadalmi esélyegyenlőség teremtésben való közreműködés a hátrányos
csoportok segítése keretében |
Az
egyesület kapcsolatot tart más civil szervezetekkel, munkáltatókkal, állami és önkormányzati
intézményekkel és szervezetekkel.
Az egyesület befektetési tevékenységet nem végez.
Az 1997. évi CLVI. törvény 26. § c., pontjában foglaltak szerint az Egyesület
célja megvalósítás érdekében végezni kívánt tevékenységei az alábbi közhasznú tevékenységnek
felelnek meg:
1.
|
egészségmegőrzés,
betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, |
2.
|
szociális tevékenység,
családsegítés, időskorúak gondozása, |
4.
|
nevelés és
oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, |
9.
|
környezetvédelem,
gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, |
11.
|
hátrányos
helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, rehabilitációs
foglalkoztatás, |
18.
|
munkaerőpiacon
hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése
- ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások. |
II.
Az
egyesületi tagságra vonatkozó rendelkezések
4. §
Az Egyesület tagjai:
1./
|
Az Egyesületnek csak rendes tagjai lehetnek. |
| Rendes tag lehet minden olyan magyar vagy külföldi, természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki az egyesületi célokkal egyetért, annak munkájában tevőlegesen részt kíván venni, illetve más módon támogatja, valamint az alapszabály rendelkezéseit elfogadja és az egyesületi tagdíjat megfizeti.. Az első tagdíj megfizetése az Egyesület nyilvántartásba vételét követő egy héten belül esedékes. | |
| 2./ | Az Egyesület rendes tagokról nyilvántartást vezet és részükre tagsági igazolványt állít ki. |
3./
|
Az Egyesület rendes tagjainak jogai: |
| -
részt vesznek az Egyesület tevékenységében és
rendezvényein, - észrevételeket és javaslatokat tehetnek, - az Egyesület közgyulésein szavazati joggal rendelkeznek, - jogi személy illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság rendes tag szavazati jogát a képviselője útján gyakorolhatja - részt vesznek az Egyesület vezető szerveinek megválasztásában és tevékenységében, - az Egyesület tisztségviselőjévé választhatók, 18 év alattiak csak az életkori sajátosságaiknak megfelelő teljes cselekvőképességet nem igénylő tisztségre választhatók. Jogi személy illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság rendes tag képviselője választható az Egyesület tisztségviselőjévé - részesülhetnek az Egyesület által nyújtott szolgáltatásokban és kedvezményekben. |
|
A rendes tag köteles: |
|
| -
a közgyűlés által megállapított tagdíjat megfizetni, - az Egyesület alapszabályának a rendelkezéseit megtartani, - az Egyesület rendezvényein és egyébként olyan magatartást tanúsítani, amely az Egyesület hírnevét nem veszélyezteti. |
|
|
4./ |
Az Egyesületbe jelentkező felvételéről az Elnökség 314-ed szótöbbséggel dönt, aki az elnökség határozatával válik az Egyesület tagjává. A tagfelvételt a belépni kívánó tag írásbeli belépési nyilatkozattal kezdeményezheti. |
5./
|
A tagsági viszony megszunik: |
| a,
a tag kilépésévei, b, a kizárást kimondó határozat jogerőre emelkedésével c, törléssel d, a tag halálával e, a nem természetes személy tag jogutód nélküli megszünéséveI. |
|
|
6./ |
A
tag, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági
társaság tag esetén annak képviseloje, kilépési szándékát az Egyesület
elnökénél írásban jelentheti be, azzal, hogy a kilépés bejelentésévei
a tagsági viszony bármikor megszüntethető. Ebben az esetben az Egyesületi tagsági viszony az írásbeli bejelentésnek az Egyesület Elnökéhez való megérkezésével szűnik meg. |
7./ |
Az Egyesület közgyűIése kizárja azt a tagot, aki tevékenységével az Egyesület munkájának eredményességét akadályozza, vagy veszélyezteti, az EgyesületrőI akár szóban, akár írásban, vagy a médiában valótlan, az Egyesület tekintélyét romboló állítást hoz nyilvánosságra, valamint amely tag az egyesületi tagsággal Össze nem egyeztethető méltatlan magatartást tanúsít. |
| A kizárásról az Egyesület közgyűlése az Elnök javaslatára szavazással elfogadott határozatban dönt, melyhez a határozatképes Közgyűlésen jelen levő tagok 2/3-os többségének szavazata szükséges. | |
| A tag kizárását napirendjére, vevő közgyűlésre a kizárni kívánt tagot, jogi személy illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén annak képviselőjét (továbbiakban képviselő) a napirend megküldésével meg kell hívni. | |
| A kizárást kimondó határozat meghozatala előtt a jelen levő tagnak/képviselőnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy védekezését és álláspontját a Közgyűlés előtt ismertesse. | |
| A kizárást kimondó Közgyűlési határozat ellen a kizárt tag/képviselője a határozat tudomására jutásátóI számított 30 napon belül jogorvoslati igénnyel a Baranya Megyei Bírósághoz fordulhat. | |
8./
|
A közgyűlés törli annak tagságát, aki egy évi tagdíjfizetési kötelezettségét felszólítás ellenére sem teljesíti, továbbá, aki az Egyesület tevékenységében legalább egy éven keresztül nem vesz részt. |
| A tagdíj megfizetésére tagot az egyesület gazdasági felelőse a meg nem fizetett tagdíj esedékességét követő 60 napon belül írásban postai úton szólítja fel. 15 napos póthatáridő kitűzésével mely alatt a tag a tagdíjfizetési kötelezettségének pótlólag joghatályosan eleget tehet. | |
| A törlésről az Egyesület közgyűlése az Elnök javaslatára nyílt szavazással elfogadott határozatban dönt, melyhez a határozatképes közgyűlésen jelen levő tagok 213-os többségének a szavazata szükséges. | |
| A tag törlését napirendre, vevő közgyűlésre a törölni kívánt tagot, jogi személy illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén annak képviselőjét (továbbiakban: képviselő) a napirend megküldésével meg kell hívni. | |
| A törlést kimondó határozat kimondása előtt a jelen levő tagnak/képviselőnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy védekezését és álláspontját a Közgyűlés előtt ismertesse, illetve a hátralékos tagdíját egy összegben megfizesse. | |
| A törlést kimondó Közgyűlési határozat ellen, a törölt tag/képviseloje a határozat tudomására jutástól számított 30 napon belül jogorvoslati igénnyel a Baranya Megyei Bírósághoz fordulhat. | |
5.§
Közhasznú tevékenységre vonatkozó külön rendelkezések:
Az
elnökség köteles gondoskodni olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a
közgyűlési és az elnökségi határozatok tartalma, időpontja, hatálya, a döntést
támogatók, és ellenzők számaránya ( a lehetséges személye) megállapítható.
Ezen nyilvántartást évenként, folyószám szerinti sorrendben kell vezetni.
Az Egyesület közhasznú működésével kapcsolatos irataiba bárki betekinthet.
Az iratbetekintést hivatali idoben, előzetes írásbeli kérelem alapján 15 napon
belül kell teljesíteni.
Az Egyesület közhasznúsági jelentését, és beszámolóját úgy teszi közzé, hogy
az Egyesület székhelyén azt 15 napra kifüggeszti.
Az Egyesület közhasznú szolgáltatásaiból a tagokon kívül, azokkal azonos feltételek
mellett bárki részesülhetnek.
Az elnökség az Egyesület igénybe vehető közhasznú szolgáltatásairól, azok igénybevételének
módjáról és elérhetőségéről tájékoztatót köteles készíteni, és a tagokon kívül
potenciális érintettek minél szélesebb körében megismertetni, ennek keretében
az egyesület az általa nyújtott és bárki által igénybe vehető szolgáltatásait
és azok igénybevételének módját és elérhetőségét közzéteszi a honlapján, és
a
helyi sajtóban, kifüggeszti a helyi hirdető tábláján.
Az egyesület elnöksége a döntéseit és a közgyűlés által hozott döntéseket írásban
- a döntés meghozatalától számított 15 napon belül postai úton - közli a döntésben
érintettekkel.
III.
Az Egyesület szervei :
6. §
Az Egyesület az alábbi szerveket hozza létre:
-
közgyűlés
-
elnökség
Az egyesület várható éves bevétele az 5.000.000,- Ft azaz ötmillió forintot nem haladja meg, ezért felügyelő szervet nem hoz létre.
7.§
Az Egyesület közgyűlése:
A közgyűlés az Egyesület rendes tagjainak összességéből álló legfőbb döntéshozó szerve. A gyűlésen minden tagot egy szavazat illet meg.
8.§
A
közgyűlés évente legalább egyszer ül össze. Az évi rendes közgyűlést a tárgyév
június 3O-ig kell megtartani.
Az egyesület közgyűlései nyilvánosak azon bárki részt vehet. A nyilvánosság
érdekében az egyesület közgyűlésének meghívóját a Titkár kifüggeszti az egyesület
helyi
hirdető tábláján valamint közzé teszi az egyesület honlapján.
Rendkívüli közgyűlést kell tartani ha:
| az
elnök kezdeményezi, |
|
| a tagok több
mint 1-de az ok és cél megjelölésével írásban kéri, |
|
| a
bíróság elrendeli. |
9.§
A közgyűlés előkészítéséről és összehívásáról az elnök, vagy megbízás alapján
az elnökhelyettes gondoskodik. A közgyűlést az időpont, a hely és a napirend-tervezet
közlésével úgy kell összehívni, hogy a tagok arról a tervezett időpont előtt
legalább 30 nappal értesülhessenek. A 30 nap a postára adás időpontjától számít.
10. §
A közgyűlés akkor határozatképes, ha a tagok legalább fele plusz egy fő jelen
van. Határozatképtelenség esetén, 30 napon belül, új közgyűlést kell összehívni,
amely az eredeti napirenddel kapcsolatos döntésekben a megjelentek számára
tekintet nélkül határozatképes, mely tényre az ismételten valamennyi tagnak
kiküldött meghívóban a meghívottakat figyelmeztetni kell.
11. §
A közgyűlés határozatait - a jelen alapszabályban foglalt rendelkezések kivételével
- egyszerű szótöbbséggel, szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén a kérdést
ismételten szavazásra kell bocsátani. ismételt szavazategyenlőség esetén a
javaslatot elvetettnek kell tekinteni.
A közgyűlés határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek
közeli hozzátartozója, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat
alapján:
a)
|
kötelezettség
vagy felelősség alól mentesül, vagy |
b)
|
bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az egyesület cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a tagoknak, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, jelen alapszabályban meghatározott cél szerinti juttatás. |
A
közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
| az
alapszabály elfogadása és módosítása, |
|
| az
Egyesület éves költségvetésének elfogadása, |
|
| az
Egyesület éves beszámolójának a jóváhagyása, melyhez a megjelent tagok
2/3-os szavazat a szükséges, |
|
| a
tagdíj megállapítása, az évi rendes közgyűlésen, |
|
| az
Elnökség és a tisztségviselőknek a megválasztása, illetőleg visszahívása, |
|
| az
Egyesület feloszlásának vagy más társadalmi szervezettel történő
egyesülésének a kimondása, |
|
| a
közhasznúsági jelentés elfogadása, |
A szavazás módja: A közgyűlés döntéseit nyílt szavazással, kézfeltartással
hozza meg.
Vezető
tisztségviselőkre vonatkozó közös rendelkezések
12.§
Nem lehet az egyesületnek vezető tisztségviselője, aki két éven belül olyan
meg szünt közhasznú szervezetnél töltött be legalább egy évig vezető tisztséget,
amely köztartozását nem egyenlítette ki.
A vezető tisztségviselő, vagy az erre jelölt személy köteles bejelenteni,
hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.
Az egyesület vezető tisztségviselői: az elnök, a titkár, a gazdasági felelős,
és az elnökségi tagok
Az egyesület elnöksége
13. §
Az
elnökség az Egyesület öttagú ügyintéző és képviseleti szerve, melynek tagjait
a Közgyűlés három évre választja. Tagjai az Egyesület Elnöke, Titkára,
Gazdasági felelőse, valamint két elnökségi tag. A vezető tisztségviselők
akként nyilatkoznak, hogy jelen megbízatásuk más tisztségükkel, megbízatásukkal,
feladataik ellátásával nem összeférhetetlen.
A közgyűlés az elnökséget szavazással választja meg.
Az elnökség ülésein minden elnökségi
tagnak egy szavazata van.
Az elnökség üléseit a szükségeshez képest, de legalább félévente
egy alkalommal tartja.
Az elnökség ülései nyilvánosak azon bárki részt vehet. A nyilvánosság érdekében
az elnökség üléseinek meghívóját a Titkár kifúggeszti az egyesület helyi
hirdető tábláján valamint közzé teszi az egyesület honlapján.
Rendkívüli elnökségi ülést kell összehívni
| ha
azt az elnökség bármely tagja kezdeményezi. |
Az
egyesület elnöksége az éves beszámoló elfogadásával egyidejűleg köteles
elkészíteni a közhasznúsági jelentést, melynek elfogadása az egyesület
közgyűlésének kizárólagos hatáskörébe tartozik.
A közhasznúsági jelentésnek tartalmaznia
kell:
1.
|
a
számviteli beszámolót |
2.
|
a költségvetési
támogatás felhasználását |
3.
|
a
vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást 4.a cél szerinti juttatások
kimutatását |
5.
|
a központi
költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptói, a helyi
önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési
önkormányzatok
társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét |
6.
|
a
közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások
értékét, illetve összegét |
7.
|
a közhasznú tevékenységről
szóló rövid tartalmi beszámolót |
A
közhasznú szervezet éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg
abból saját költségére másolatot készíthet.
14. §
Az elnökség üléseinek összehívásáról az elnök, vagy megbízás alapján az elnök helyettes gondoskodik. Az elnökségi ülést az időpont, a hely és a napirend-tervezet közlésével Úgy kell összehívni, hogy az elnökségi tagok arról a tervezett időpont előtt legalább 15 nappal értesülhessenek, mely időpont a postára adás időpontjától számít.
15. §
Az elnökség akkor határozatképes, ha tagjaiból legalább 3 fő jelen
van.
16. §
Az elnökség határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség
esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani, ismételt szavazategyenlőség
esetén a javaslatot elvetettnek kell tekinteni, vagy bármely elnökségi
tag javaslatára a közgyűlés elé kell terjeszteni.
Amennyiben szükséges a kérdés halaszthatatlansága esetén rendkívüli közgyűlést
kell összehívni.
Az elnökség határozatait kivételes esetben írásban, faxon, vagy elektronikus
kommunikáció útján is meghozhatja, feltéve, hogy minden elnökségi tag írásban
beleegyezését adja ezen eljáráshoz. Az ily módon meghozott határozatokat
is az elnöknek kell jegyzőkönyvbe foglalnia, a jegyzőkönyv tartalmát az
elnökségi tagokkal haladéktalanul közölni kell.
Az Elnökség határozatait jegyzőkönyvben rögzíti, melyet az Elnökségi ülésen
résztvevő minden tag aláír, az elnökség a határozatokat az Egyesület székhelyén
kifüggeszti.
Az elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek
közeli hozzátartozója, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a
határozat alapján
| a) | kötelezettség
vagy felelősség alól mentesül, vagy |
| b) | bármilyen
más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként
érdekelt. Nem minősül előnynek az egyesület cél szerinti juttatásai
keretében
a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás,
illetve a tagoknak, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, jelen
alapszabályban meghatározott cél szerinti juttatás. |
17.§
Az elnökség feladatköre:
Két közgyűlés közötti időben az elnökség dönt minden olyan kérdésben,
amely nem tartozik kizárólagos közgyűlési hatáskörbe. Az elnökség feladata
különösen az éves beszámoló előkészítése és a közgyűlés elé terjesztése,
az éves költségvetési terv elkészítése és a közgyűlés elé terjesztése.
Döntéseiről, intézkedéseiről az elnökség a következő közgyűlésen köteles
beszámolni.
Az Elnökség jogosult az Egyesületet terhelő kötelezettségek (szerződések)
és megillető jogok vállalásáról - a közgyűlés illetve a tagok felé beszámolási
és
tájékoztatási kötelezettség mellett - dönteni.
A szavazás módja: Az elnökség döntéseit nyílt szavazással,
kézfeltartással hozza meg.
Az elnökség köteles olyan nyilvántartást vezetni, melyből döntésének és
az egyesület közgyulése által hozott döntéseknek a tartalma, időpont ja,
hatálya,
a döntést támogatók és ellenzők számaránya és személye megállapítható.
Az Egyesület elnöke
18.§
Az Egyesület elnökét a közgyűlés 3 évre választja meg tagjai közül, 2/3-os szótöbbséggel hozott szavazással.
19. §
Az
elnök ellátja az Egyesület képviseletét, összehívja és vezeti a közgyűlést,
valamint az Elnökség üléseit gondoskodik arról, hogy az Egyesület tevékenysége
a mindenkori hatályos jogi szabályozásnak megfeleljen. Tevékenységéről
beszámol közgyűlésnek.
Az Elnök önállóan jogosult az Egyesület nevében és képviseletében eljárva
kívülálló harmadik személlyel szerződést kötni.
Az Elnök köteles mind Közgyűlés, mind az Elnökség által hozott határozatok
naprakész nyilvántartását vezetni.
A Titkár
20.§
Az
Egyesület Titkárát a Közgyűlés 3 évre választja tagjai közül, 213-os szótöbbséggel
hozott szavazással.
A Titkár az elnök által meghatározott feladatokat látja el. Feladata különösen
a közgyűlések előkészítése, az Egyesület tevékenységévei kapcsolatos szervezési
és adminisztrációs tevékenység végzése, az Egyesület tagjainak nyilvántartása.
Akadályoztatás esetében a Titkár helyettesíti az Egyesület elnökét. A Titkár
csak az elnök akadályoztatás a esetén történő helyettesítése keretében jogosult
az egyesület önálló képviseletére.
Gondoskodik a közgyűlés döntéseinek az érintettekkel való közléséről, illetve
nyilvánosságra hozataláról, melynek keretében a titkár ajánlott levélben
írásban közli a közgyűlés döntéseit az érintettekkel, valamint a közgyűlés
döntéseit
a helyi hirdető táblán és az egyesület honlapján is közzéteszi.
A gazdasági felelős
21.§
Egyesület
Gazdasági felelősét a Közgyűlés 3 évre választja tagjai közül, 2/3-os szótöbbséggel
szavazással.
A gazdasági felelős feladatai:
1.1
|
Intézi
az Egyesület gazdasági ügyeit, vezeti a pénztárt, nyilvántartást
vezet a bevételekről és kiadásokról, az Egyesület vagyonáról. |
2.1
|
Az elnökkel
együtt kifizetést teljesít, annak során ellenőrzi szabályszerűségét.
Szabálytalanság esetén a kifizetést köteles megtagadni és erről
a legközelebbi közgyűlésen beszámolni. |
3.1
|
Beszedi és
nyilvántartja az Egyesület működéséhez szükséges tagi hozzájárulásokat. |
4.1
|
Évente egy
alkalommal beszámol az Egyesület gazdasági helyzetéről és tevékenységéről
a közgyűlésnek, a beszámolót az Egyesület székhelyén kifüggeszti |
Az
Egyesület képviselete
22.§
Az Egyesület képviseletére az elnök önállóan jogosult.
Az Egyesület bankszámlája feletti rendelkezési jogot az Elnök, a Gazdasági Felelős együttesen jogosultak gyakorolni.
A tisztségviselők visszahívása
23.§
Az Egyesület közgyűlése visszahívja azt a tisztségviselőt, aki tevékenységévei az Egyesület munkájának eredményességét akadályozza, vagy veszélyezteti, az Egyesületről akár szóban, akár írásban, vagy a médiában valótlan, az Egyesület tekintélyét romboló állítást hoz nyilvánosságra, valamint aki magatartása miatt, az egyesületi tisztség viselésére méltatlan.
Az Egyesület közgyűlése a jelen levő tagok 2/3-os többségévei nyílt kézfelemeléses szavazás alapján hozott határozattal hívja vissza az Egyesület tisztségviselőjét.
A
szabályszerűen visszahívott tisztségviselőnek az elnökségi tagsága is megszűnik.
A tisztségviselő visszahívását napirendjére vevő közgyűlésre a visszahívni
kívánt
tisztségviselőt a napirend megküldésével meg kell hívni.
A visszahívást kimondó határozat meghozatala előtt a jelen levő tisztségviselőnek lehetőséget kell biztosít ani arra, hogy védekezését és álláspontját a Közgyűlés előtt ismertesse.
A visszahívást kimondó Közgyűlési határozat ellen a visszahívott tisztségviselő a határozat tudomására jutásától számított 30 napon belül jogorvoslati igénnyel a Baranya Megyei Bírósághoz fordulhat.
IV.
Az Egyesület működése és gazdálkodása:
24.§
1./ Az Egyesület vállalkozási tevékenységet közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott tevékenységre fordítja.
2./ Az Egyesületnek mind ingó, mind pedig ingatlanvagyona lehet, melynek forrása a tagok hozzájárulása, valamint egyéb bevételek. A vagyon csak az Egyesület működésével, valamint céljával egyező módon használható fel.
3./ Az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával telel. A tagok - a tagdíj fizetésén túl - az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
4./ Az Egyesületi tagdíjat a tagok az évi rendes közgyűlést követő hónap 15. napjáig kötelesek megfizetni a Gazdasági felelősnek.
5./ Az egyesület működése nyilvános, mely nyilvános működésével kapcsolatban keletkezett okiratokba bárki az egyesület Titkárával történt előzetes egyeztetés alapján hivatali időben betekinthet.
Az
egyesület működésére vonatkozó - a közgyűlés által elfogadott határozattal
megállapított belső szabályzatait nyilvánosságra hozza, melynek keretében
kifüggeszti a helyi hirdető táblájára és közzéteszi a honlapján.
A belső szabályzatok nem lehetnek ellentétesek jogszabállyal, valamint a
jelen alapszabállyal és nem ütközhetnek a nyilvánosság követelményével.
V.
Az Egyesület megszűnése
25.§
Az
Egyesület megszűnik feloszlással, más társadalmi szervezettel való egyesüléssel,
bíróság általi feloszlatással, illetőleg a megszűnésének bíróság által
történt megállapításával.
Az Egyesület megszűnése esetén - a hitelezők kielégítése után - vagyonát
a közgyűlés döntése szerint kell közhasznú célokra fordítani.
VI.
Vegyes rendelkezések
Az
Egyesület a bírósági nyilvántartásba vételével jön létre. A nyilvántartásba
vételéhez szükséges teendők elvégzéséről az alapszabálynak az alakuló közgyűlés
általi elfogadását követően az Egyesület elnöke köteles gondoskodni.
Az egyesület működését a jogerős bejegyzésének napján kezdi meg, ezt követően
a gazdasági év megegyezik a naptári évvel.
A jelen alapszabályban nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és az egyesülési jogról szóló 1989.évi II. törvény, valamint az 1997. évi CLVI. tv rendelkezéseit kell alkalmazni.
Ezt
a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt az egyesület
2006. évi július hó 28. napján tartott közgyűlése állapította meg.
[ a lap tetejére ]


